Tavaly ilyenkor már egyszer felröppent a hír a „luxusadó” bevezetésével kapcsolatban. A luxusadó a 2014. évi adócsomagból kimaradt, ugyanis folytak a hatásvizsgálatok az ügyben, hogy hogyan is lehetne azt a fogyasztási típusú adókban megvalósítani.
Közeledik az új költségvetési év és újra felbukkant egy törvényjavaslat az úszómendencék – mint vagyontárgyak – luxusadójával kapcsolatban.
A törvényjavaslat értelmében adóköteles minden, Magyarország területén lévő, lakásnak, valamint üdülőnek minősülő, magánszemély tulajdonában, vagy társasházi közös tulajdonban álló épületben, épületrészben, illetve ingatlanon lévő úszómedence, amelynek értéke a 20 000 000 forintot eléri. A vagyontárgy az ingatlan értékétől függetlenül adóköteles, az adó alanya pedig a tulajdonos.
A javaslat nem hagyta figyelmen kívül a luxus lakóparkokban épült úszómedencéket sem, ugyanis a társasházi közös tulajdonban levő úszómedence utáni adó megfizetésére a társasház tulajdonosai egyetemlegesen, tulajdoni hányaduk arányában kötelesek.
Az adókötelezettség az ingatlan kapcsán kiadott használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján keletkezik.
Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik.
Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti.
A törvényjavaslat szerint az adó alapja az ingatlanhoz tartozó úszómedence értéke, az adó évi mértéke pedig az úszómedence értékének 20 000 000 forint feletti része után 1,0 százalék.
Vélemény, hozzászólás?