Idén év elejétől több ponton is változott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) az általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) bevallásának gyakorisága tekintetében. Bár az adóév háromnegyedén már túl vagyunk, és egészen jól alkalmazkodunk az anyagi és eljárás jogi szabályokhoz, azért nem árt szem előtt tartani és átültetni a változásokat a gyakorlatba is.
Az áfa fizetésre kötelezett adózók lehetnek havi, negyedéves vagy éves bevallók.
Az adófizetésre kötelezett adózónak – a kivételektől eltekintve – főszabályként negyedévenként kell adóbevallást benyújtania.
Havonként kell adóbevallást benyújtani abban az esetben, ha a tárgyévet megelőző második évben az elszámolandó adó éves szinten összesített – vagy annak időarányosan éves szintre átszámított – összege pozitív előjelű, és az 1 millió forintot elérte.
Évente kell adóbevallást benyújtani, ha a tárgyévet megelőző második évben az elszámolandó adó éves szinten összesített – vagy annak időarányos éves szintre átszámított – összege előjelétől függetlenül nem érte el a 250 ezer forintot.
Az éves bevallók esetében egészült ki 2015. január 1-jétől a szabály azzal, hogy nemcsak az elszámolandó adó abszolút értékének kell a 250 ezer forint alatt maradni, hanem ezzel egyidejűleg az éves szinten összesített árbevétel összege sem haladja meg az 50 millió forintot.
A negyedéves és éves bevallás közötti átlépés során tavaly csak azt kellett vizsgálniuk az éves bevallóknak, hogy az elszámolandó adójuk a negyedévben elérte-e a 250 ezer forintot vagy sem. Amennyiben igen, úgy át kellett lépni a negyedévi áfa bevallási kötelezettség alá. Idén már könnyen előfordulhat, hogy az elszámolandó adó összegétől függetlenül negyedéves bevallókká válnak, mert az árbevételük meghaladja az 50 millió forintot. Túl az adóév harmadán, nem árt erre is odafigyelni!
Ha már a bevallási gyakoriságok változásánál tartunk, fontos megjegyezni, hogy 2015. január 1-jétől újonnan alakult áfa fizetésre kötelezett adózók az indulástól kezdve havi bevallók, ami annyit jelent, hogy havonként kell adóbevallást benyújtaniuk a bejelentkezés évének, valamint az azt követő évnek az általános forgalmi adó kötelezettségéről, feltéve, hogy jogelőd nélkül jöttek létre.
****************
Megszerezted már a 2015-ös továbbképzési évre a kreditpontjaidat? Ajánlom figyelmedbe e-learning továbbképzésünket 🙂
Vélemény, hozzászólás?